Ismerd meg Veronika történetét

Az anya-lánya kapcsolat egy olyan kötelék, ami megtaníthat szeretni, megbocsátani és elfogadni – nemcsak másokat, hanem saját magunkat is.

"Ahogy az édesanyámmal való kapcsolatunk formálódott, úgy váltam képessé arra, hogy a múlt sérelmeit elengedve új, egészséges kapcsolatokat építsek."

Bártfai Veronika

Sziasztok!

Szeretnék megosztani veletek egy darabot az életemből, amit a tapasztalataim és a körülöttem lévő emberek formáltak. Véleményem szerint mindannyian szeretnénk megtalálni a szeretetet és a belső békét. Az utam tele volt és van akadályokkal, döntésekkel és tanulságokkal. Hosszú időn át nem tudtam elfogadni magam, sok hibát követtem el, de akkor és ott ezek tűntek a legjobb megoldásnak. Ma már látom, hogy ezek a döntések mind hozzájárultak ahhoz, aki ma vagyok.

Sokáig próbáltam mindenkinek megfelelni – a családnak, a barátoknak, a munkahelyen, a társadalmi elvárásoknak. De valójában senkinek sem sikerült, mert saját magamnak sem tudtam. Nem ismertem igazán önmagamat, nem tudtam, mire van szükségem, és ez egy örökös belső harcot szült bennem. Minél jobban próbáltam másoknak a kedvében járni, annál inkább eltávolodtam attól, aki valójában vagyok.

Ez az érzés különösen erősen jelent meg az édesanyámmal való kapcsolatomban. Egyedül nevelt fel, rengeteget dolgozott értem, és bár mindig a legjobbat akarta nekem, gyerekként mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Hordoztam magamban kimondatlan érzéseket, fájdalmakat és meg nem értett anya-sebeket, amelyek hatással voltak az életem minden területére: az elvárásaimra, a kapcsolataimra és arra is, hogyan láttam önmagamat. Idő kellett, hogy megértsem, nem ő akart távol lenni tőlem, hanem az élet hozta így. Ahhoz, hogy a kapcsolatunk tisztább és mélyebb legyen, mindkettőnknek dolgoznunk kellett rajta – kimondani azt, amit sokáig nem mertünk, és másképp tekinteni egymásra. Mára már nem a gyerekkori sérelmek szemüvegén keresztül látom őt, hanem egy emberként, aki mindig a legjobbat akarta nekem – még ha néha másképp is, mint ahogy én azt akkor elképzeltem.

Ahogy a kapcsolatunk formálódott, én is változni kezdtem. Fel kellett vállalnom önmagamat – a hibáimat, a sebezhetőségemet, és el kellett fogadnom, hogy nem minden tökéletes. Hosszú időbe telt, hogy meg merjem mutatni a valódi énemet, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok. Ezen az úton jöttem rá, hogy a megbocsátás elsősorban nem másoknak, hanem saját magamnak szól. Megbocsátottam azoknak, akik megbántottak, és önmagamnak is, mert tudom, hogy voltak pillanatok, amikor – akár tudat alatt – én is fájdalmat okoztam másoknak. Ráébredtem, hogy sokáig másokra vetítettem a saját el nem végzett belső munkámat. Ma már tudatosan figyelek arra, hogy a még feldolgozatlan érzéseimet ne vetítsem másokra, és folyamatosan dolgozom azon, hogy felelősséget vállaljak a belső folyamataimért.

"Amikor megértjük édesanyánk történetét, nemcsak őt látjuk tisztábban, hanem saját sebeink is gyógyulni kezdenek." – Thich Nhat Hanh

A sebezhetőség, amit ma már magamnak is megengedek, nem gyengeség, hanem erő. Az, hogy elfogadom a fájdalmat, a félelmeket és a bizonytalanságot, az tesz igazán erőssé. Ez az erő vezetett ahhoz, hogy eljussak oda, hogy őszintén tudok szeretni – nem csak másokat, hanem saját magamat is.

Most már tudom, hogy a valódi szeretet nem az, ami tökéletes, hanem az, ami igaz. Ami fejlődik, változik, néha meginog, de mindig visszatalál. Megértettem, hogy a kapcsolatok nem maguktól működnek – ápolni, érteni és tisztelni kell őket. Hiszen végső soron mindannyiunkat ugyanaz a vágy vezérel: elfogadni saját lényünket, és megbocsátani – másoknak és önmagunknak egyaránt. Bár mindannyiunk fájdalma, története és útja különböző, az emberi lélek közös vágyai és szükségletei összekötnek bennünket. Ha felismerjük ezeket a közös alapokat, közelebb kerülhetünk a belső békéhez, amit mindannyian keresünk.

Ennek a fantasztikus bár sokszor nehéz útnak köszönhetem, hogy ma már olyan kapcsolatokban élek, amelyekben valódi szeretetet tudok adni. Ez az út nem ért véget, hanem egy folyamatos kaland, ami mindig új tapasztalatokat hoz – tanulok, fejlődöm, és minden nap egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy még inkább megértsem önmagam és másokat.

"Egy anya-lánya kapcsolat mindig fejlődik. A harmónia nem a tökéletességben rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk együtt növekedni, újra és újra megtalálni egymást." – Victoria Secunda

Az Eterna Luna célja, hogy megálljunk egy pillanatra, valóban jelen legyünk egymás számára, és olyan élményeket teremtsünk, amelyek mélyítik az anya-lánya kapcsolatokat, erősítik az összetartozást, és segítenek megtalálni a harmóniát önmagunkkal és egymással. Ez nem terápia, hanem egy mély, őszinte kapcsolódás lehetősége – egy tér, ahol anya és lánya újra egymásra hangolódhat, elmélyíthetik kapcsolatukat, és közösen élhetnek meg felejthetetlen pillanatokat. Hiszek abban, hogy ezek az élmények képesek valódi változást hozni az életünkbe.

Az Eterna Luna egy hely, ahol az anya-lánya kapcsolatok új szintre emelkednek. Egy tér, ahol szeretet, megértés és mély beszélgetések születnek. Ha érzed a hívást, itt a helyed.

Várlak sok szeretettel ezen az úton!

Szeretettel,

Veronika